A Hunzák között nincs rákos megbetegedés. A Hunzák akár 100-120 évig is élnek. A Hunzák a Hunok ősei. A Hunzák vegetariánusok, ezért is olyan egészségesek. Ilyen, és ezekhez hasonló állításokkal találkozik az interneten az, aki rákeres a „Hunza” kifejezésre. Ezen állítások egyike sem igaz.
Viszont tény, hogy a Hunzák sárgabarack termesztése évszázadokra visszatekintő hagyományt őriz. A Pakisztánban, a Himalája nyugati lábánál elterülő Hindukus hegységben élő törzs az év egy jó részében szinte kizárólag sárgabarackot fogyaszt. Ennek a szűkösségnek az oka, hogy nagyon kevés termőterület, termőföld és kevés legeltető terület áll a törzs rendelkezésére. Ez a világtól jobbára elzártan élő népcsoport tehát valóban rengeteg sárgabarackot fogyaszt, aminek a nagy részét szárítják és a szürettől számítva következő áprilisig el is fogyasztják. Még édesítőszernek is a sárgabarackot használták az 1950-es évekig, amíg be nem tört hozzájuk a „modern világ”. Az édes magvú sárgabarack magjait elfogyasztják, a keserű magvú barack magjának olaját olajlámpásaikba töltik.
Azt, hogy a Hunzák között nem ismert rákos megbetegedés, 1922-ben mondta ki róluk egy angol sebészorvos, Dr. Robert McCarrison. Az orvostudomány 1922-es állása szerinti kijelentéseknek 2018-ban nem szabad már hitelt adnunk. Főleg nem, ha beleolvasunk John Clark 1956-os expedíciós beszámolójába, melyben részletesen ír a Hunzák szegényes egészségi állapotáról (54-64. oldal).
„Tény, hogy a Hunzáknál sokáig nem voltak jellemzőek a civilizációs betegségek, ám ennek ára volt. Emberfeletti munkával teraszos földművelést alakítottak ki a völgyben, amelyben éltek, ám a megtermelt táplálék még így sem volt elegendő, a tavaszi hónapokban gyakran éheztek. A sok munka és az ezzel járó mozgás, illetve a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló élelem, a rendszeres tavaszi böjt megvédte őket az elhízástól. Nyáron, amikor termettek a zöldségek-gyümölcsök, jellemzően csak friss, nyers ételt fogyasztottak, szinte teljesen vegetáriánusok voltak, húst csak a téli hónapokban ettek. Elzártságuknak köszönhetően számos betegséggel csak a XX. század második felében találkoztak, csakúgy, mint a finomított vagy feldolgozott élelmiszeripari termékekkel. Az 1950-es évekig ismeretlen volt számukra a cukor, és mézet sem készítettek, aszalt sárgabarackkal édesítettek. A sárgabarackot egyébként is sokoldalúan felhasználták, és a gyümölcs feltehetőleg hozzájárult ahhoz, hogy a Hunzákat a mai napig az egyik leghosszabb életű népcsoport közé sorolják.” – írja a Hunzák táplálkozási szokásairól és életkörülményeiről az Origo 2012-es tényfeltáró cikke.
Biztos, hogy az orvosok és higiénia nélkül élő nomád Hunzák általános egészségének megőrzéséhez hozzájárul az átlagosnál jóval magasabb sárgabarack és sárgabarackmag fogyasztásuk, hiszen a sárgabarack tele van ásványi anyagokkal, rostokkal, vitaminokkal. Évszázadokra nyúló sárgabarack termesztési szokásaikról John Clark írt könyvet, miután egy több hónapos expedíción járt a Hunza-völgyen. Az 1956-ban született mű címe Hunza – Lost kingdom of Himalaya (vagyis Hunza – A Himalája elveszett királysága) részletesen tárgyalja az expedíció élményeit. Ekképp ír a Hunzák baracktermesztési szokásairól (162.oldal):
„A klíma ideális sárgabarack, eperfa szeder és szőlő termesztésére. A Hunzák remek kertészek. A sárgabarack termesztést 1600 éve gyakorolják. A fő termőterületen legalább hat különböző sárgabarackfajtát különböztetnek meg, és tudják, hogy melyeknek van erős gyökérzete és mely fákat kell beoltani, hogy a kívánt minőségű termést szüretelhessék.
A sárgabarackot gyerekek szüretelik le, akik felmásznak a fára és lerázzák a gyümölcsöket. A kissé sérült és bekoszolódott gyümölcsöket a földről szedik fel. Ez a módszer az egyik fő oka az emésztési megbetegedéseknek (gyomorfájás, hasmenés), mégis, van egy jó oldala.
Amerikában a sárgabarackfákat le kell csonkítani körülbelül 35 évente, amint túl magasra nőnek ahhoz, hogy létráról el lehessen érni a lombkoronát. A Hunzák 50 évig, és még tovább is hagyják fáikat nőni, melyek 15-20 láb (4,5-6 méter) magasra nőnek. Ekkor visszavágják őket és újabb 50 éven át hagyják őket nőni. Minden egyes megtermett, termőre forduló fa elképesztő mennyiségű sárgabarackot terem évről évre. A törzs és a főágak olyan nagyok lesznek, mint az erdei fák.
(…)A Hunzák frissen és szárítva fogyasztják a sárgabarackot, a maghéjat megtörve mandula-szerű magokhoz jutnak. A szárított gyümölcs édes, puha, de nem annyira tartós, minden évben a szüretet követő következő áprilisig el is fogyasztják. A barackok között néha ormányos bogarat találni, de végül is azokat le lehet söpörni könnyedén evés előtt. Az édes barackmagokat magukban fogyasztják.
A keserű sárgabarackmagokat nagy kövekkel összezúzzák a közeli gránitszikla felszínén, majd az így nyert olajat kézzel préselik ki a magpépből. Ez az olaj nagyon mérgező, a kis kanócos olajlámpásaikba töltik, világításra szolgál.”
Azért írtunk ilyen részletesen a Hunzákkal kapcsolatos valós állításokról, mert arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a legendák helyett az olyan orvosilag igazolt tények állnak a sárgabarackmag kivonat jótékony hatásait igazolandó, mint, hogy a sárgabarack egy vitaminbomba: A-vitaminban, B17-vitaminban és C-vitaminban is gazdag. A Prunus sárgabarackmag kivonat emellett Reishi gombát és C vitamint tartalmaz, melyek szintén hozzájárulnak az immunrendszer helyes működéséhez.